Parádsasvár
A Tarna Menti Kistérség folyójának, a Parádi-Tarna ág eredési helyénél, a Mátra északi bércei között üvegkristályként tündököl Parádsasvár. 1597-ig a debrői uradalomhoz tartozik, majd a Rákócziak és végül gróf Károlyi Mihály töltötte szorgos napjai utáni pihenését a településen. A XIX. századtól egyre fokozottan fejlődött a község, miután a környező földbirtokosok felfigyeltek az üdülési, idegenforgalmi, pihenési, kikapcsolódási lehetőségekre. 1881-ben épült meg a Károlyi kastély.
A neoreneszánsz stílusban épített és a legnagyobb igényeket is kielégítő kastélyt Ybl Miklós tervei alapján építették fel. Ma újra régi pompájában, Kastélyhotel Sasvár néven a legrangosabb szállodaként várja és fogadja a vendégeket a természet páratlanul szép környezetében. A mintegy 513 fő állandó lakos, de ennél sokkal több üdülőként időszakosan itt élő ember méltán büszke a nyugodt, tiszta, csendes környezeten túl a messze földön híres parádi gyógyvízre is. Az üdülőfalu idegenforgalmi látnivalói közé tartozik még a kastély szomszédságában található szintén Ybl Miklós tervei alapján készült IVÓCSARNOK. A kénhidrogént tartalmazó, szénsavas gyógyvíz, vulkáni utóhatások terméke.
Parádsasvár leglátogatottabb nevezetessége a XVIII. század második felétől üzemelő üveggyár. A XIX. század közepétől gróf Károlyi György volt a bérlője az üveghutának. A parádi csevice is az üveggyárban készült palackokban jutott el az ország és világ részeibe. Ma a Parád Kristály Maufaktúra Rt. – Parád Crystal Manufacture – kristály, ólomkristály és egyedi festett üvegei az egész világon keresettek. A turisták, a vendégek és a látogatók a gyár mintaboltjában meg is vásárolhatják a megtetszett darabokat és készleteket.
Parádsasvárról nagyszerű és élmény dús kirándulásokat tehetnek a túrázni vágyók. A sportolókat pedig télen-nyáron kiváló sportolási lehetőségek várják.
A mátrai ŐSJUHAR egyedi példaként dacol az idővel. Ahol a Parádi-Tarna átfolyik a 24. számú főút alatt, ott található az 1952-ben felfedezett ŐSJUHAR. A hatalmas fa egyedi példány, ugyanis nem szaporítható. Jelentős természeti értéket képvisel, érdemes a környékében megpihenni és jól megfigyelni.
Információ:
Parádsasvár Község Önkormányzata 3242 Parádsasvár, Kossuth L. út 29.
Tel.: 06-36/364-058
Fax: 06-36/364-058
E-mail: onkorm.paradsasvar@axelero.hu
Weblap: www.paradsasvar.hu
Vendégházak:
Horváth Antalné 3242 Parádsasvár, Kossuth Lajos u. 8. Telefon: 30 / 490-0315
id. Gotyár Endre 3242 Parádsasvár, Béke u. 8. Telefon: 36 / 364-173
ifj. Gotyár Endre 3242 Parádsasvár, Kossuth Lajos u. 63. Telefon: 20 / 253-3161
Kékesdi Endréné 3242 Parádsasvár, Arany János u. 17. Telefon: 30 / 261-3077
Kékesi Ivánné 3242 Parádsasvár, Kossuth u. 38. Telefon: 36 / 364-166
Kozma Emese 3242 Parádsasvár, Arany János u. 20. Telefon: 36 / 373-157
Tarjányi Miklósné 3242 Parádsasvár, Ságvári Endre u. 57. Telefon: 20 / 332-96-49 vagy 36 / 361-264
Tóth Jánosné 3242 Parádsasvár, Kossuth Lajos út 39. Telefon: 36 / 364-526
Tömördy Istvánné 3242 Parádsasvár, Rákóczi u. 23. Telefon: 36 / 364-414
Fészek Apartman – Madár Istvánné 3242 Parádsasvár, Arany János u. 2. Telefon: 20 / 949-0173
Flóra Vendégház 3242 Parádsasvár, Petőfi Sándor u. 45. Telefon: 20 / 468-6479
Hanga Vendégház – Kovácsné Lánszki Lídia 3242 Parádsasvár, Fényespuszta Telefon: 36/364-454 vagy 30/305 85 96
Király Üdülő – Osztafin Józsefné 3242 Parádsasvár, Kossuth Lajos út 5. Telefon: 36 / 364-021
Kőnig Vendégház – Kőnig László 3242 Parádsasvár, Ságvári Endre u. 9. Telefon: 30 / 343-3486
Pihenőkert Vendégház – Csaba Istvánné 3242 Parádsasvár, Kossuth Lajos út 43/A. Telefon: 30 / 451-3884
Sasvár Üdülőház 3242 Parádsasvár, Ságvári Endre u. 4. Telefon: 30 / 668-6242
Panziók:
St. Hubertus Panzió 3242 Parádsasvár, Rákóczi Ferenc u. 2.
Szállodák:
Kastélyhotel Sasvár 3242 Parádsasvár, Kossuth Lajos út 1.
[A galéria nem létezik]