Balogfalva (Blhovce)

Balogfalva (Blhovce) gyönyörű természeti környezetben, a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetében, a Gortva folyócska bal partján található. A község a járási székhelytől, Rimaszombattól (Rimavská Sobota) délnyugati irányban, 25 km-nyi távolságra van. A közigazgatási területe tektonikus völgyben, 1874 hektáron fekszik. Lakosainak száma kb. 795 fő. A falu a jelenlegi helyétől eredetileg kb. 1 km-re feküdt, amit a falusi házak alapjainak a maradványai is tanúsítanak. A településről 1427-ből származik az első feljegyzés, amelyben a Jolsvayak birtokaként szerepel. A későbbiek során Balogfalva királyi birtok volt, majd fokozatosan a füleki váruradalomnak lett alárendelve. A törökök elleni harcok befejeződése után a Koháryak és a Coburgok uralták.

A községben 1890-ben hatalmas tűzvész pusztított, amelynek következtében szinte az egész falu leégett. A tűz pusztításának ellenállt és máig is fennmaradt az 1777-ből származó, kései barokk stílusban épült Szent Mária Magdolna római katolikus templom. A templom klasszicista stílusban kialakított belső tere a háború után, 1946-ban került felújításra. A községben hosszú évszázadok óta békésen élnek egymás mellett a különböző nemzetiségek. A lakosság 77 %-a magyar, 11,5 %-a szlovák és 10,5 %-a roma nemzetiségűnek vallja magát. Az itt élők fő megélhetőségi forrása továbbra is a mezőgazdaság. Balogfalván általános iskola és óvoda működik. Rendszeresen kiadásra kerül a községi újság. A község polgárainak rendelkezésére áll néhány vegyesbolt, a kultúrház, a futballpálya és a ravatalozó. Balogfalva kiindulási helyként szolgál a környező természetben történő, kisebb nehézségi fokú gyalogtúrák megtételéhez.

Elérhetőség:

Cím: Obec Blhovce 157,  980 32

Tel.: +421 (0)47 581 21 57

Email: starosta@blhovce.sk

Web: www.blhovce.ou.sk