Várgede (Hodejov)

Az első írásos emlék 1280-ból származik. A vár, amit a Ráthold nemesi  család  építetett, az alatta elterülő  településből fejlődött ki a mai Várgede. A jelenkorig e településnek számtalan megnevezése volt, mint pl.: Gedealja, Hogyejw, Hogyejov, Hodejovo. 1927-ben kapta meg jelenlegi nevét Várgedét, szlovákul Hodejov. A településen folyik keresztül a Gortva patak. Két temploma van, római- katolikus és evagélikus valamint két emlékműve a hazáért vívott csatában elhunyt áldozatok tiszteletére. Kultúröröksége a Sztojkovics és a Prónai kastély, amik ma a község tulajdonában vannak. Nevezetes családok, mint a Rátholdok, Ilsvaiak, Gedeiek ill Kubinyiak éltek e településen.

1950 és 1980 között a községben gyógyfürdő működött, amit a környező falvak és a magyarországi szomszédok is gyakran látogattak. A község területén gyógyviz forrás található, ami sajnos a mai napig még nincs kihasználva. A település földrajzilag a rimaszombati járás déli részén terül el 1725 ha-on, 1450 lakosa van . Jelenleg is működik az anyakönyvi hivatal. A lakosok főleg mezőgazdasággal foglalkoznak. A vár romjai mellett egyenes út vezet a közeli füleki, ajnácskői, somoskői /HU/ várhoz.
Elérhetőség:

Cím: Obec Hodejov 141, Hodejov 980 31

Tel.: +421 (0)47 568 31 02

Email: ocuhodejov@mail.t-com.sk

Web: www.hodejov.sk