Pétervására 2010. február 16.

A projekt célcsoportját jelentő vállalkozók, civil és önkormányzati szektor képviselői a fórum keretében tájékoztatást kaptak az elérni kívánt célokról, prioritásokról, melyet Pétervásárán az FVM Kelet-Magyarországi Agrár-szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium nagytermében tartottak 2010.02.16-án.

A rendezvény Pál László, a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása elnökének nyitóbeszédével vette kezdetét, melyben utalt a két határ menti térség korábbi együttműködéseire, illetve a projektet előkészítő tevékenységekre.
A nyitóbeszédet Mihályi Gábor Feled Község polgármesterének előadása követte, melyben vázolta a program által nyújtható előnyöket, lehetőségeket, illetve a résztvevők visszajelzései alapján összegyűjtötte a célcsoport projekttel szemben támasztott elvárásait.

A projekt hazai történéseit, eddig elért eredményeit Telek Balázs a Pétervására Kistérség Többcélú Társulásának vidékfejlesztési menedzsere ismertette.
Az előadások során elhangzott, hogy a projekt által érintett két határ menti térségben a későbbiekben sor kerül többek között további rendezvények, illetve vásárok lebonyolítására, melyek legfőbb feladata a hazai és szlovák helyi termékek és szolgáltatások népszerűsítése.