I. Kontakt Szakvásár Pétervására
I. KONTAKT SZAKVÁSÁRT
a pétervásárai sportcsarnokban és környékén.
A programok pénteken délután szakmai konzultációval kezdődtek a kistérség irodaépületében, ahol Lakatos István, a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása elnök-helyettese köszöntötte a kiállítókat. Beszédében hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy a magyar és szlovák vállalkozók megismerhessék egymás tevékenységét és elmélyíthessék a gazdasági kapcsolatokat. Ezt követően Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára tartott előadást a határ menti gazdaságélénkítés lehetőségeiről.
2010. május 22-én huszonkét magyar és hat szlovák vállalkozó – köztük turisztikai szolgáltató, élelmiszeripari tevékenységet folytató, ruha- és textilipari termékeket előállító, faipari, építőipari és kovácsoltvas termékeket gyártó cég – vonultatta fel termékeit. Valamennyien bizakodóan nyilatkoztak arról, hogy a jövőben szorosabbra fűzhetik együttműködésüket az itt megismert vállalkozókkal, s hogy ebben a projekt keretében megvalósuló weblap is sokat segíthet, amelyen minden fontos adat megjelenhet a két térség gazdasági szereplőiről. A rendezvény a kétoldalú gazdasági élénkülés lehetőségét erősíti és kitűnően példázza, hogy a magyar és szlovák emberek képesek és törekednek az együttműködésre.
A nap folyamán számos kulturális program színesítette a rendezvényt.